Quantcast
Channel: mannakörmök.
Viewing all 1261 articles
Browse latest View live

TESZT | Crystal Nails nyomdalemez - Paradise

$
0
0
Mint azt már sokszor említettem is, a nyomdázás az egyik kedvenc díszítési módom, szenvedélyesen gyűjtöm a nyomdalemezeket, akármilyen cuki minták is vannak rajta és mindig szeretek új márkákat kipróbálni. Kis hazánkban a Moyra hozta be leginkább a nyomdázás divatját, ami után az összes nagyobb körmös cég elkezdett sorban nyomdalemezeket gyártani. Bevallom őszintén a Crystal Nails-ért, mint márkáért nem igazán vagyok oda, de mikor megláttam a nyomdalemezeiket kettőbe rögtön bele is szerettem. Az egyiket sikerült is a pesti kirándulásunkkor beszereznem, a másik pedig éppen úton van hozzám. :)


A lemez mérete kb a egy MoYou-s vagy egy Born Pretty-s lemezzel egyenlő. A hátoldala is fém, nincs semmi alátétje, ezért érdemes vigyázni vele, mert annak ellenére hogy egész szépen el vannak dolgozva az élei, könnyen elvághatjuk vele az ujjunkat, hiszen nem egy vastag lemezről van szó. 12 db minta található a lemezen, a többségük kis körmön is jól mutat, de van olyan is közöttük, ami kifejezetten a nagyobb, hosszabb körmű lányoknak áll jól. Elég sekély szerintem, volt olyan minta, amit többszöri próbálkozásra sikerült felvennem, de a megfelelő technikával, lakkal és nyomdapárnával ez sem jelent kihívást, ha ügyesek vagyunk, akár trükközés nélkül a vékonyabb vonalakat is fel tudjuk venni. A mintái a nevéhez hűen a nyári időszakot tükrözi, igazából nekem majdnem az összes nagyon tetszik.
Több manit is készítettem vele, amik főként stamping decal technikával készültek.



Az elsőnél egy kis tengerészes stílust próbáltam meg a körmeimre varázsolni. Fehér alapon főként barna színeket használtam, itt ott belecsempésztem egy kis piros és kék árnyalatot is.




A második egy igazán édes mani lett, amit szerettem is nagyon hordani. A lemezről a fagyis mintát választottam, amit kitöltöttem pasztell színekkel. Három ujjam pedig cukorporos díszítést kapott. :)




A harmadik manimhoz ezüst holo és zöld lakkot használtam. A holo alapra ananászok kerültek, a zöldre pedig értelemszerűen leveleket nyomdáztam. :)




Összességében nekem nagyon tetszik a lemez, meg vagyok vele elégedve, nagyon jó kis manikat lehet vele alkotni, nekem nagyon beindította a fantáziám. :)

Nektek hogy tetszik? :)

Moyra éves körömkihívás | 4. forduló - gyümölcsök

$
0
0
Még júniusban újabb fordulóhoz érkezett a Moyra éves körömkihívása, ahol a gyümölcsök témakörben kellett alkotnunk. Vegyes érzéseim voltak a témával kapcsolatban, egyrészt mert nagyon szeretek gyümölcsöket festeni a körmeimre, másrészt pedig már kicsit unalmassá vált számomra ez a téma, na meg elég nehéz rá egyedi megoldást találni.


Nagyon sok képet megnéztem, próbáltam inspirációt gyűjteni, de valahogy semmi sem fogott meg, ha meg valami jó volt, az számomra unalmasan nézett ki. Több ötletem is született végül, nagyon szerettem volna valamit a narancs-citrom-lime vonalon alkotni, de mivel vészesen közelgett a határidő, én meg csak halogattam, így egy elég egyszerű megoldásnál maradtam, mégpedig a kiwinél. A két középső ujjamra zöld holo lakkot vittem fel, amire akrillal megrajzoltam a kiwi mintázatát. A többi ujjam barna lett és eszembe jutott, hogy nekem bizony van barna bársonyporom, amivel remekül lehet imitálni a kivi héját. :D Végül a belső húsára még átlátszó lakkal cseppentettem néhány pöttyöt, mintha nedves lenne, bár a képeken nem nagyon látszik, elég nehéz volt elkapni a pillanatot. :)




Nektek hogy tetszik? :)

TESZT | Born Pretty nyomdalemez - BP-L076

$
0
0
Ismét egy nyomdalemezt hoztam nektek mára, mégpedig a Born Pretty Store kínálatából. A nyárias és a pingvines mintázatú lemezekkel engem kilóra meg lehet venni, így történt ez most is, ezért is került hozzám ez a nyomdalemez. Megjelenése után rögtön meg is rendeltem és már alig vártam, hogy végre ideérjen. :)


Igazából a lemezről semmi újdonságot nem tudok elmondani, a szokásos Born Pretty kinézet és minőség. A nyári tokok nekem nagyon tetszenek, imádom ezeket a virágos mintákat rajtuk.
A lemez mint már említettem, igazi nyári témájú tele flamingós, gyümölcsös, pálmafás, trópusi mintákkal. Számomra nagyon jól kihasználható, szinte mindegyik nagyon tetszik. Két manit készítettem vele. INNEN tudjátok beszerezni és ha most rendelitek, szerintem a nyár végéig még ide is ér. :)



Az első maninál a gyűrűsujjon dupla, a többi ujjamon pedig tripla nyomdázást alkalmaztam. A flamingós minta az egyik kedvencem a lemezről, így duplán meg még jobban tetszik. :D A leveleket pedig zöld, sárga és kék lakkal nyomdáztam a fehér alapra.




A másik kedvencem a lemezről ez a dinnyés, csíkos minta, amit fehér alapra nyomdáztam. A lemezen megpróbáltam a dinnyéket kitölteni a színekkel, bár nem igazán jött össze, de nekem így is nagyon tetszik. A többi ujjamra neonzöld lakkot kentem, ami pálmaleveles mintát kapott. :)


 

Nektek hogy tetszik? :)

ManiCute | tenger

$
0
0
Újabb két hetet hagytunk a hátunk mögött, így ma újabb ManiCute téma került terítékre, mégpedig a tenger, ami azt hiszem ebben a napsütéses kánikulában éppen aktuális. :)


Nem csicsáztam túl a manit, megpróbáltam egy homokos tengerpartot ábrázolni, amihez egy arany homoklakkot, és kék árnyalatokat hívtam segítségül. A kékekből márványos technikával vizes hatást próbáltam elérni, amire aztán fehér akrillal is húztam még egy-két vonalat. Az arany lakkra pedig néhány szintén arany kagylós dísz és szegecs került. Nekem a végeredmény nagyon tetszett, imádtam hordani. :)





Nektek hogy tetszik? :)


Manikűrvadász 34. forduló SORREND

$
0
0
Vasárnap éjfélkor lezárult a jelentkezés a Manikűrvadász 34. fordulójára. Nem is húzom az időt, nézzük a párokat. :)


Ahogy azt már megszokhattátok, mindenki a sorból utána lévőtől vadászik, az utolsó pedig az elsőtől. Néhány lány Instagram fiókjának is fel van sorolva a linkje, tőlük onnan is vadászhattok. A sorrendet a random.org segítségével állítottam fel.

1. ZsebBoszi              www.zsebboszismink.blogspot.co.uk         
                                   www.instagram.com/zsebboszi
2. Elza                        www.in-a-leaf-house.blogspot.com                                                                                                               www.instagram.com/elza_inaleafhouse
3. Andi                       www.mymoment24.blogspot.hu
4. Dóra                       www.dorathenailpolishaddict.blogspot.hu        
                                    www.instagram.com/doorathea
5. Rúzsnyom Niki    www.ruzsnyom.hu
6. Noémi                    www.noinails.blogspot.hu
7. Ágnes                     www.banyakarmok.blogspot.hu
8. Bella                      www.vaniliamamor.blogspot.hu
9. Manna                  www.mannakormok.blogspot.hu
10. pp.                       www.dollsandnails.com
11. Tessa                     www.balkezesmanik.blogspot.hu
12. Akane                   www.akaneshinozuka.blogspot.hu
13. Timi                      www.thimmykevilaga.blogspot.hu

A posztolás időpontja: 2017. augusztus 21., hétfő, 18:00
A bejegyzésed mindenképp tartalmazza a következőket:
   - a bloggerina nevét, akitől vadásztál
   - visszamutató linket az eredeti manikűrhöz
   - képet az eredeti manikűrről
   - képet az elkészített manikűrről
   - a bejegyzés végére pedig az InLinkz kódot

A használandó InLinkz kód:

<!-- start InLinkz script -->

<script type="text/javascript">
document.write('<scr' + 'ipt type="text/javascript" src="https://www.inlinkz.com/cs.php?id=729787&' + new Date().getTime() + '"><\/script>');
</script>

<!-- end InLinkz script -->


vagy


<!-- start InLinkz script -->

<script type="text/javascript" src="https://www.inlinkz.com/cs.php?id=729787"></script>

<!-- end InLinkz script -->


Ha valakit véletlenül kihagytam, illetve bármilyen kérdésetek van, forduljatok hozzám, a manna0319@gmail.com címen.

Kellemes vadászatot!

TESZT | Lecenté glitter - Juniper; :YOURS love CND nyomdalemez

$
0
0
Mára egy gyönyörű holografikus porral és az első :YOURS nyomdalemezzel készültem nektek, mégpedig a CND Nail Lounge jóvoltából. A termékek még júniusban kerültek hozzám a pesti látogatásomkor, azóta pedig volt időm jól megismerni és többször is kipróbálni őket. :)


Lecenté - Juniper

Eléggé későn lettem holo mániás, de mostanában mindent megveszek, ami csillogós és holografikus, nem tehetek róla, szarka lettem. :D A Juniper nevű glitterbe rögtön beleszerettem, mostanában eléggé kék mániás is vagyok, lehet pont ezért is. Az összes Lecenté glitter csodás egyébként, nagy kiszerelésben kaphatóak, azt hiszem 8g-osak, így biztosan nagyon sokáig elég lesz. Géllakhoz és sima lakkhoz is használtam már, mind a kettővel csodálatosan működött. Sima lakk alapon átlátszó lakkba szórtam és kék alapszínen is próbáltam. Érdemes rá 2-3 réteg vastagabb fedőlakkot tenni az egyenletes felület eléréséhez. INNEN tudjátok beszerezni.






:YOURS love CND SS17 nyomdalemez

A :YOURS nyomdalemezekre már elég régóta fájt a fogam, így neki is nagyon örültem. A CND-vel közösen kollaborált lemezt próbálhattam ki. A lemez nagyon kicsi, körülbelül akkorának mondanám, mint egy személyigazolvány, vagy bankkártya. A mintái jól kidolgozottak, könnyű őket felszedni és zsúfolásig van még ez a kis felület is mindenféle ábrával, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. INNEN tudjátok beszerezni, de nagyon nagy a választék, így elég nehéz dönteni. Az ár kicsit húzós, 1990 ft/db, viszont a minősége megfizethetetlen tényleg, kezdő nyomdázóknak is merem ajánlani. Több manit is készítettem vele, volt amelyikhez a fent említett lecenté glittert is használtam. :)













(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Ti próbáltátok már őket? :)

NAIL ART | GlamNailsChallenge augusztus

$
0
0
A GlamNailsChallenge júliusi fordulójába is belevágtam, ahol kivételesen sikerült időben kiraknom a manikat. Az augusztusiból is láthattatok már képet Instagramon, most sajnos egy kicsit elmaradtam, de most mindennel el vagyok maradva, nagyon sok tesztelni való vár még rám, remélem sikerül behoznom a lemaradásom. Addig is elhoztam nektek a júliusi forduló témáira készített körmeimet. :)



A polip témára készült körmömet már láthattátok, hiszen összevontam a júniusi fordulór teknős témájával, így polipokat és teknősöket is nyomdáztam a körmeimre. Alapnak egy víz alatti világot próbáltam összehozni, aminek a főbb szereplői a korallok voltak. 



A dinnye témában egy szabadkézi festés született. Zöld és korall színeket használtam, a középső ujjamon a dinnyet héját próbáltam ábrázolni, a gyűrűsre dinnyeszeletek kerültek, a többire pedig dry brush technikával vittem fel a használt színeket.



 Az egyik kedvenc témám és alkotásom is a tengerészes volt, amire megpróbáltam nem átlagos megoldást választani. Végül neon kék és rózsaszín árnyalatokat választottam, amiket feldobtam ezüst holo csillámmal és fehér nyomdával. A mintákat a Moyra Waterworld és Vintage lemezéről nyomdáztam.



A delfin témára ismét egy szabadkezes munkával készültem. Alapnak átmenetet alakítottam ki kétféle kék és kétféle narancsos árnyalattal, amire fekete akrilfestékkel pálmafákat és a delfineket rajzoltam.



A mandala lett a másik nagy kedvencem. Mivel sok ilyen témájú nyomdalemezem van, ezért mindenképp tudtam, hogy ezt a technikát fogom felhasználni. Az alapon sem gondolkoztam sokat, nyáron és amúgy is nagyon szeretem a neon színeket, ezért nem is tudtam mást elképzelni alá. Kék, zöld, citrom, narancs és pink árnyalatokat vittem fel egymás alá dry brush technikával, majd feketével nyomdáztam a Bundle Monster BM-S301 lemezéről választott mintát.



Az utazás témakörre fogalmam sem volt mit alkossak, végül csak összeállt a fejembe és ő is nagy kedvencem lett. Alapnak kék átmenetet vittem fel, a gyűrűsujjamra pedig egy nude homoklakkot. A kék átmenetre fehér színnel mindenféle hajós és repülős nyomdamintát tettem, a gyűrűsre pedig stamp decal technikát alkalmaztam. 



 A tengeri csillag témánál alapnak egy korall és egy törtfehér, rózsaszínes árnyalatú lakkot választottam, amiket márványosan vittem fel a körmeimre, amire fehérrel nyomdáztam a cdillagokat. Nem csicsáztam túl, de nekem így is nagyon tetszett.



 A korall témához az első manihoz hasonló kék átmenetet készítettem, ami a vizet szimbolizálja, majd erre színes lakkokkal korrall mintákat nyomdáztam.



Az utolsó témánk a napszemüveg volt. Több ötlet is született a fejembe, végül egy nagyon egyszerűre esett a választásom. Neon átmenetet alakítottam ki a körmeimre, amire aztán fehér és fekete nyomdalakkal kerültek a minták, természetesen olyanok, amikben napszemüveg is található. :)


Nektek melyik a kedvencetek? :)

ManiCute - márvány

$
0
0
Ismét jelentkezünk kis csapatunkkal, mégpedig egy igazán aktuális témával, ami nem más, mint a márvány. A géllakkok, műkörmök díszítésében most élik fénykorukat a márványos manikűrök, alig vártam már, hogy én is elkészíthessem a sajátomat.


Több ötlet is született a fejembe, végül egy nagyon egyszerű megoldást választottam. Alapnak fehéret, egy ezüst holo és a Picture Polish Summer lakkját kentem. A két fehér körmömre pedig alkoholos filctoll és fixáló segítségével alkottam a márványos hatást. Kicsit kevésnek érzem így magamon, lehet jobb lett volna, ha mindegyik márványos, de összességében tetszik.





Ti szeretitek a márványos festést?

Manikűrvadász XXXIV.

$
0
0
Ismét elérkeztünk a Manikűrvadász egy újabb fordulójához, egészen pontosan a 34.-hez és az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem a háziasszonya eme szuper kezdeményezésnek, amit már szerintem senkinek nem kell bemutatnom.


A párokat a random.org segítségével sorsoltam és úgy akarta a véletlen, hogy az én párom most Petra, azaz  pp. a Dolls & nails blogírója legyen. Tőle még sose vadásztam, így örültem neki nagyon, gyorsan át is néztem a  blogját és kiválasztottam a kedvenceimet. Végül erre a fánkos alkotására esett a választásom, amibe a szólánc kezdeményezés sütemény témájára alkotott. Nekem is megvan ugyan ez a Harunouta lemezem, elő is vettem, viszont mivel most a körmeim a szokásosnál hosszabbak, így sajnos nem fér voltna rá a cake felirat. Eszembe jutott viszont, hogy van nekem egy Bundle Monster lemezem, aminek az egyik mintája fánkos és már egyébként is nagyon régen szerettem volna egy manikűrbe viszont látni, így hát egy szuper stamping decalt alkottam vele. A többi körmömre pedig a P2 Crisp+Color homokhatású lakkja került, amiket bár ritkán veszek elő, de nagyon szeretem őket. :)





Nektek hogy tetszik? :)


ManiCute | páva

$
0
0
Kicsit inaktív vagyok mostanában a blogon, a jó idő miatt nem sok időm van foglalkozni vele, de nagyon sok mindenről szeretnék nektek írni, ígérem hamarosan visszazökkenek a régi kerékvágásba. A ManiCute témákat viszont semmiképp nem szerettem volna kihagyni, így volt ez a maival is.


Nagyon szeretem a pávás manikűröket, gyönyörű állatok, öröm belőlük inspirálódni, így mindenképpen valami szabad kezes festést szerettem volna alkotni. Elővettem a kis szekrénykéből a páva színeire hasonlító lakkjaimat, de végül annyit sikerült összeszednem, hogy teljesen összezavarodtam és már fogalmam sem volt, hogy melyiket kenjem a körmömre, döntésképtelen lettem. Tényleg nem tudtam választani, így hát mindegyiket felkentem, a végeredmény pedig egy nagyon csicsás festés lett, nekem nagyon tetszik. A kisujjamra kék, zöld és arany árnyalatokból átmenetet készítettem, a gyűrűsujjamra is ugyan így kombináltam, csak oda glitteres lakkok kerültek. A középsőre került a pávatoll, a mutatóra és a nagyra pedig két zöld glitteres csodalakk kombinációja. Elég nehéz volt befotózni a sok csillogás miatt, de végül sikerült megoldanom ezt a problémát és elég tűrhető képek születtek. :) 







NAIL ART | GlamNailsChallenge augusztus

$
0
0
Tudom, hogy eléggé el vagyok tűnve az utóbbi időben, de Instagramon ennek ellenére eléggé aktív vagyok, így bele mertem vágni a Glam Nails Challenge augusztusi fordulójába is, ahol két kis csúszással ugyan, de sikerült mindegyik témára alkotnom, amiket most össze is szedtem nektek egy bejegyzésbe. Tényleg igyekszem visszarázódni, hiszen nagyon sok minden vár arra, hogy megmutassam nektek őket, ráadásul vasárnap ünnepelte a blog az 5. szülinapját, így hamarosan meglepivel is készülök nektek. ;)



A cápa témára mindenképpen szabad kézzel szerettem volna festeni, de miután megláttam az egyik lemezen ezt a cápás, rájás mintát inkább rá esett a választásom. Alapnak középkék lakkot kentem, amire tripla nyomdázás jött. Elsőként fehér és világoskék lakkokkal a hullámokat nyomdáztam, utána jött a cápás minta.



 A citrom témára egy éppen csak megúszós manit sikerült kreálnom narancsokkal. :D Régóta tervben volt már, sőt a stamping decal is el volt hozzá készítve, így végül ehhez a kihíváshoz használtam fel a "hozzávalókat".



A tengerpart témával kicsit bajban voltam, hiszen minden évben van legalább 1-2 mani, aminek ez az alapja, így ötletem sem volt. Végül holografikus nude és kék színeket vittem fel a körmeimre színátmenetbe, amit néhány kagylós dísszel próbáltam feldobni.



 Egyik nagy kedvencem a mostani fordulóban a flamingós mani volt, amit szintén pár perc alatt találtam ki és alkottam meg. A mutató és a gyűrűsujjam fehér alapot kapott, amire zöld színnel nyomdáztam, a gyűrűs és a középső ujjamra pedig smooshy technikával három féle rózsaszín árnyalat került, majd feketével nyomdáztam rá a flamingókat.



A másik nagy kedvencem a kagylós körmöm volt, amit már alig vártam, hogy elkészítsek és alig akartam lemosni magamról. Barna és rózsaszín árnyalatokkal dolgoztam, a középső ujjamra megpróbáltam egy kagyló mintáját festeni, a gyűrűsujjamra pedig kagylós díszeket és szegecseket rakosgattam. Ez a megoldás annyira megtetszett, hogy azóta már még egyszer el is készítettem. :)




 A naplemente témára szintén egy megúszós mani készült színátmenettel és pálmafákkal. Mivel nem volt kedvem mindegyik ujjamra festegetni, ezért a nagyujjam, a mutató és a kisujjamon homoklakkokkal készítettem el az átmeneteket.



 A vissza az iskolába témán sem gondolkodtam túl sokat, rögtön tudtam is, hogy mit szeretnék viszont látni a körmeimen. Bár szerencsére én már kinőttem a sulis korszakból, mégis szerettem elkészíteni. Alapnak egy vonalas füzet lapjait próbáltam a körmeimen visszaadni, amire mindenféle firkás mintát nyomdáztam.



 A mozaikon sokat gondolkoztam, mindenképp valami egyedit szerettem volna alkotni. Végül a Moyra Homeland lemezén megpillantottam ezt a mintát, amiből stamping decal készült, amiket egy fehér alapra applikáltam fel.



 A retro témához rögtön beugrottak a kockás, karikás nyomdamintáim, így nem is volt kérdés mit választok. Ezután már csak az alapot kellett kitalálnom, amit végül neon színekkel és smooshy tecnikával oldottam meg. :)


Nektek melyik a kedvencetek? :)

TESZT | Born Pretty nyomdalemezek - BP - 144; 131; 153; X31

$
0
0
A legutóbbi Born Pretty tesztcsomagomba hét nyomdalemez is helyett kapott. Soknak éreztem volna egyszerre az összeset megmutatni, így két részre szedtem. Ma négy lemezt és a velük készült manikat hoztam nektek. :)


Újdonságot nem nagyon tudok írni róluk, mostanában a webshop elég sok új lemezzel jön elő, sokszor választani sem tudok, legszívesebben az összeset megrendelném. :D A minőségük a szokásos, a minták mélységével meg vagyok elégedve, bármilyen nyomdalakkal tökéletesen működnek.

BP-144

Ezt a lemezt főként a cseresznyés minta miatt rendeltem meg, de már annyi mindenkinél láttam, hogy azon a mintán kívül mindet kipróbáltam. Végül az alsó háromszöges és a tűzijátékhoz hasonló mintával készült manit mutatom meg nektek, sajna a bal felső geometrikus mintás nem sikerült túl, egy kevésbé pigmentált lakkot használtam hozzá, úgyhogy azt majd pótolom. INNEN tudjátok megrendelni.







BP-131

Az álomfogó témájú lemezeknek sosem tudok ellenállni, így történt ez most is. Nagyon jól ki lehet belőle emelni a részleteket, valamint stamping decalhoz is használható. Annyi a negatívumom a lemezzel kapcsolatban, hogy talán a tollak vonalai túl vastagok, de igazából ez csak az én zizim. :D INNEN tudjátok beszerezni.







 BP-153

 Ez az a lemez, ami szerintem minden körömmániás lánynak kötelező. Amint megláttam, egyből beleszerettem, már régóta keresek ilyen mintájú nyomdalemezt a kínálatban. Van egyébként egy sminkes verziója is. IDE kattintva érhetitek el.







BP-X31

Néha előtör a gyermeki énem, talán ennek  pillanatnak is köszönhető az alábbi lemez. Nekem nagyon bejön, bár hosszabb körmökre ajánlom inkább, magamhoz képest most nekem is hatalmasak a körmeim, de  a zsiráf még így sem fért rá teljes egészében. INNEN tudjátok beszerezni ha mégis kedvet kaptok hozzá.






 (A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek melyik a kedvencetek? :)

LAKKTESZT | Born Pretty Mirror Effect - Rose in Peril

$
0
0
Régen volt már lakkteszt bejegyzés a blogon, ennek oka, hogy mostanában inkább a géllakk kollekciómat bővítem az újabb és újabb színekkel. Régóta keresek viszont egy nagyon szép rose gold árnyalatot a sima lakkok kínálatában, így amikor a Born Pretty is kijött a metál kollekciójával, gondoltam egy próbát megér. Még az előző csomagomban kértem tesztelésre, akkor valamiért kimaradt, de a legutóbbiba Rita belerakta nekem. :)


A lakk maga kör alakú üvegben van, ami egy kis dobozkában érkezett meg hozzám. Az ecsete lapított, az állaga híg, de könnyen kezelhető. A Rose in Peril árnyalatot választottam, ami egy rosegold szín, nagyjából sikerült is színhűen befotóznom, élőben talán kicsit sötétebb. Nagyon pigmentált, ezért már egy rétegben is szépen fed, bár én a megszokás miatt kettőt vittem fel. Pigmentáltsága okán nyomdázásra is tökéletes. Felvitelnél eléggé csíkos lett, ami teljes száradás után szerencsére nagyjából eltűnik. Nagyon hamar szárad egyébként, viszont érdemes alá alaplakot kenni, hiszen a körömhibákat nagyon ki tudja nagyítani. INNEN tudjátok megrendelni, a rosegold mellett ezüst, arany, kék és pinkes árnyaltban is kapható.








(A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek hogy tetszik? :)

Moyra éves körömkihívás | 5. forduló - nyár

$
0
0
Bár az idő már teljesen ősziesre fordult, még van egy pár nyári manikűröm, amit mindenképpen szeretnék megmutatni nektek. Többek között a Moyra éves körömkihívására készült körmömet is, ahol az 5. fordulóban két hónapot kaptunk az alkotásra, a téma pedig időszerűen a nyár volt.


Most, hogy több időnk jutott az alkotásra, több időm maradt a halogatásra is, így szokásomhoz híven az utolsó napokban kezdtem el agyalni, hogy milyen is legyen a körmöm. Pont mentünk nyaralni is, így több mint egy hétig hordtam. Tavaly nyáron volt már hasonló körmöm, viszont mindenképp szerettem volna még egyszer viszontlátni nagyobb, hosszabb felületen és mivel most nyáron eléggé sikerült megnövesztenem a körmeimet, így pont kapóra jött. Kicsit változtattam a tavalyi koncepción, a gyűrűsujjamra kagylós, tengeri csillagos díszeket és szegecseket applikáltam fel, a többi körmöm pedig élénk színekből színátmeneteket és csíkokat kapott. Végül fekete akril segítségével vonalakkal és pálmafákkal próbáltam feldobni az összhatást. Nagyon szerettem hordani. :)





Nektek hogy tetszik? :)

TESZT | Born Pretty flamingós matricák

$
0
0
Bár a nyárnak már vége, én még mindig szívesen hordok nyáriasabb, vidámabb körmöket, bár már eléggé húz a szívem az őszies színek felé is. A mostani nyár nagy slágere nálam a flamigók voltak, nem is egy körmöm készült a témára. A Born Prettys tesztcsomagomba végül két flamingós matricaív is bekerült, amiket szeretnék most nektek megmutatni.



 Nagyon régen használtam hagyományos matricákat a körmeimre, meg is lepődtem, mikor kivettem a csomagból, hiszen vizes matricára számítottam. Ennek ellenére nagyon tetszenek a mintái, amin többféle flamingó, valamint virágok és feliratok is helyet kaptak. Felhelyezésük nagyon egyszerű, jól ragadnak, leszedni is alig bírtam őket. Viszont érdemes rájuk két réteg fedőlakkot tenni, hiszen egy réteg után a szélei eléggé meglátszottak, ahogy a képeken is láthatjátok. INNEN tudjátok megrendelni.





A másik amit kaptam viszont a már jól megszokott és megszeretett vizes matrica ív volt. Ezen az íven a rózsaszín flamingók mellet a lilák kapták a főbb szerepet és szintén feliratok is találhatóak rajta. Használatuk a szokásos, régen a rágókban található tetoválásokat raktuk így fel atestünk különböző pontjaira. :D INNEN tudjátok megrendelni a pink mellett fekete és piros kombinációkban is.




(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek hogy tetszik? :)

NOTD | nyaralós

$
0
0
Most jutott eszembe, hogy még a júliusban készült nyaralós körmeimet meg sem osztottam veletek, úgyhogy éppen itt az ideje. :D
Ha nyaralni, vagy wellnessezni megyünk, általában mindig valami full extrás körmöket tervezek magamnak, lehetőleg olyat, amit hosszabb ideig is szívesen hordok. Az évi egyik nyaralós körmömet több hétig terveztem, illetve gondolkoztam rajta, mert mindent egyszerre szerettem volna bele, de azt sem akartam, hogy túl sok legyen az összhatás. Az alap színek megvoltak, zöldet, királykéket és neon rózsaszínt választottam, viszont követ, sellőport, színátmenetet és kagylós mintát is szerettem volna bele. Komolyan mondom, mielőtt elkészítettem az utolsó pár napba minden este lefekvéskor azon gondolkoztam, hogy kombináljam ezeket a díszeket, színeket, de végül megszületett... :D


Kivételesen géllakkot használtam ez elkészítéséhez, mert tudtam, hogy ezt bizony sokáig szeretni és hordani fogom. Végül három (!!) hét után szedtem le, hatalmas lenövéssel és nagy szívfájdalommal. :D És mint látjátok megoldottam mindent, amire csak gondoltam, rákerült a körmeimre. Imádtam a köveket, a három hét alatt egyetlen egyet hagytam el, a többi bombabiztosan benne maradt. Mai napig szívesen nézegetem ezt a körmömet és biztosan fogok még hasonlót csinálni, mert tényleg nagyon nagyon szerettem. :D
Sajnos csak két telefonos képet tudtam hozni róla, mert a rózsaszín felhők ködében el is felejtettem a fényképezővel megörökíteni. :D


Nektek hogy tetszik? :)

TESZT | Born Pretty nyomdalemezek - BP-156; 158; L078

$
0
0
Lehet, hogy már unjátok a Born Pretty lemezeket, viszont én még egyáltalán nem és örülök neki, hogy mindig újabbakkal és újabbakkal jönnek elő. A mai bejegyzésben három nyomdalemezt is megmutatok nektek a márkától, amikkel igazi őszi manikat tudtok varázsolni a körmeitekre. :)


Újdonságot nem tudok írni róluk, csak ismételgetni tudom magam. A lemezek minősége megfelelő a minták tökéletesen működnek. :)

BP-156

A tökéletes nyomdalemez őszre. Négy faleveles minta található rajta, ami nagyon jól kombinálható és kihasználható. INNEN tudjátok megrendelni.







BP-158

Nagyon régóta kerestem már olyan lemezt, amin szép fa minta található, aztán szembejött velem ez és rögtön tudtam, hogy kell nekem. Mind az öt minta nagyon szép, de a bal felső a kedvencem. INNEN tudjátok megrendelni.







BP-L078

Végül egy nagy méretű lemezt is hoztam nektek, amint mindenféle minta megtalálható, geometrikus, leveles, virágos sőt még pókhálót ábrázoló is van rajta. Szintén jól kihasználható, hosszabb és rövidebb körmökhöz is ideális. INNEN tudjátok megrendelni. :)










(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet.)

Nektek melyik a kedvencetek? :)

ManiCute | fekete & fehér

$
0
0
Az előző ManiCute körből kimaradtam, sajnos nem volt  lehetőségem alkotni, de mivel tetszett a téma, mindenképpen pótolni szeretném ma. A mai témánk a fekete&fehér, ami egy nagyon tág fogalom, így szabadjára engedhettük a fantáziánkat. :)


Nem variáltam túl, egyszerűen oldottam meg. Az elképzelésem sem volt más, minthogy fehér alapra feketével nyomdázzak, csak azt nem tudtam milyen mintát. Az alapra egyébként ezüst holo fedőlakk is került, majd erre jött a nyomda. Többször is átnéztem a lemezeimet, lehetséges jelöltek után kutatva, végül a befutó ez az ornamentikus, indás minta lett a Moyra Vintage lemezéről.



Nektek hogy tetszik? :)


Körömápolás CND termékkekkel

$
0
0
Annak ellenére, hogy ez egy körmös blog, még talán sosem volt szó a körömápolásról, illetve az én rutinomról. Bevallom őszintén, hogy sokáig nem is nagyon foglalkoztam a saját körmeimmel és kezemmel, mindig kaptak valamilyen formát, épp amilyenre sikerült és ennyi. Viszont mióta megszereztem a körmös bizonyítványomat, egyre jobban odafigyelek rájuk. Ma egy pár CND terméket szeretnék nektek bemutatni, a CND Nail Lounge jóvoltából, amiket ti is beépíthettek a rutinotokba.



Régóta nem vágom, csak is reszelem már a körmeimet, hiszen sokkal precízebben lehet így kialakítani a formát. A kanga egy 240/240-es finomságú reszelő, amit műkörömre és természetes körömre egyaránt lehet használni. Nagyon szeretem, az egyik legjobb reszelőm és megmondom őszintén nem is használom máson, csakis magamon. :D


A körmök előkészítése fontos szerepet játszik az aktuális lakkozásunk tartósságában, ennek segítségére szolgálnak a következő lemosók és lakkok.

Offly Fast Moisturizing Remover: Kíméletesen eltávolíthatjuk vele az előző lakkozásunk, de akár az oldható géllakkokhoz is használható. Ápoló olajokat tartalmaz, nem szárítja a bőrt és a körmöt. Nagyon finom, kellemes illata van, aloe verát véltem benne felfedezni.

ScrubFresh: A lakkozás felvitele előtt érdemes áttörölnünk a körmeinket Cleanserrel, hiszen vízelvonó és zsírtalanító hatásának köszönhetően jó tapadást biztosít, ezáltal meghosszabbíthatja a lakkozásunk élettartamát. Vízelvonó hatásának köszönhetően acetont tartalmaz, ezért az illata is kicsit szúrósabb, viszont hamar elillan a körmeink felületéről.

Creative Play alap-, és fedőlakk: Az alaplakk egyenletes felületet biztosít, valamint megakadályozza a körmeik elszíneződését. Kicsit fehéres színe van, de felvitelkor ez egyáltalán nem látszik. A fedőlakk pedig magas fényt ad a lakkozásunknak, gyorsan szárad és tényleg nagyon szép lesz a végeredmény.


 A bőrünk ápolása is fontos, hiszen attól, hogy a lakkozásunk és a körmeink gyönyörűek, egy csúnya, száraz körömágybőr elég sokat tud rontani az összképen. Sajnos nekem eléggé érzékeny a bőröm, mikor elkezdtem dolgozni, nem szerettem a kesztyűt sem, így a sok portól és fertőtlenítőtől sokszor hámlott a bőr a tenyeremről és az ujjaimról, valamint viszketett és húzódott is. Hát nem volt szép látvány, mit ne mondjak... Azóta nagyon odafigyelek mindenre, hozzászoktam már a kesztyűhöz is. Az alábbi két terméket tényleg nagyon nagyon ajánlom, csodaszerek.

SolarOil: Az egyik bejegyzésemben már írtam pár szót róla, azóta sem változott a véleményem. Az egyik legjobb olaj, amit eddig használtam, E-vitamint és jojoba olajat tartalmaz így ápolva a bőrt. Nagyon kellemes mandula illata van, könnyen beszívódik.

Scentsations kézkrémek: Több illatban is kaphatóak, én eddig az uborkásat, a kókuszos-mangósat próbáltam, valamint a mandarin és citromfüveset, ami a kedvencem mind közül. Nagyon jól hidratál, táplál és ápol, azonnal nyugtatja a száraz bőrt. Könnyű krém, így szépen szét lehet oszlatni a bőrön, gyorsan beszívódik és nagyon kellemes illata van, amit sokáig lehet érezni. A kedvenc kézkrémemmé nőtte ki magát és ezt a kis csomagolás könnyen elfér a táskámba, így mindenhová magammal viszem. Nyáron nem vagyok egy nagy krémes, de őt szívesen használtam. :)


És végül a natúr körmeim, amikkel még biztosan fogtok találkozni egy poszt keretein belül. :)

(A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet)

Nektek melyik a kedvenc körömápolótok? :)

NAIL ART | GlamNailsChallenge szeptember

$
0
0
Újabb egy hónapot hagytunk a hátunk mögött, persze szeptemberben is csatlakoztam a Glam Nails Challenge-hez, ahol minden témára sikerült időben alkotnom. :)



Kezdtük a hónapot rögtön egy madárijesztős témával. Alapnak fehér színt kentem fel, amire különböző anyagmintákat festettem, mintha befoltoztam volna a körmeimet. Mindent szabad kézzel festettem, imádtam alkotni, a végeredményt is nagyon szerettem. :)



Második témánk a terepminta volt, aminek nagyon örültem, hiszen már régóta szerettem volna ilyen manit készíteni. Meg is gyűlt vele a bajom, a színek összeválogatása viszonylag könnyen sikerült, viszont a minta sehogy sem akart összejönni. Körülbelül ez volt a harmadik próbálkozásom, ami talán elfogadhatóra sikerült. Szintén szabad kézzel alkottam. :)



Dőlt belőlem az alkotási vágy, hiszen a harmadik fordulóra szintén egy rajzos megoldás született. A téma a tollak volt, amire mindenféle színes talut képzeltem el. A kisujjam lett a kedvencem, a középső sajnos kicsit elmosódott. :/



A pléd témára több ötletem is volt, végül még a Pepcoban tavaly vásárolt szürke csíkos plédem adta az ihletet. Szürke alapszínre feketével, fehérrel és bordóval nyomdáztam a mintákat.



Nagyon szeretem a rókákat, így szerettem ezt a témát is, bár sajna nem volt már időm rajzolni, így elővettem a nyomdalemezeimet és a rókás mintából egy stamping decal készült a középső és a gyűrűs ujjamra. A többire pedig dry brush került alapként, amire leveleket nyomdáztam.



Szintén egy nyomdás manikűr. Már a témák elolvasásánál is egy piros-sárga színátmenetet képzeltem el, amire barnával falevelek kerültek természetesen itt is a nyomdalemezeimet hívtam segítségül.



Az utolsó előtti téma a formák volt. Először fogalmam sem volt mit alkossak rá, végül Instán szembe jött velem egy hasonló mani, de csak egy ujjon díszítve és jóval kevesebb formával, így született meg ez a festés. Mindenképp őszi színeket szerettem volna használni hozzá, ezért alapnak nude-ot kentem fel, amire barna, bordó és bronz lakkal festettem.



A süni témára sem kedvem, sem ötletem nem volt alkotni, így egy nagyon megúszós mani készült. Alapnak smooshy technikával piros, barna, és narancs színek kerültek, amire feketével nyomdáztam. :)


Nektek melyik a kedvencetek? :)
Viewing all 1261 articles
Browse latest View live