Mint már említettem nektek, nővérem a Nailland pultjánál járt, ahonnan két újdonságnak számító Golden Rose lakkot is hozott nekem. Az egyikről már írtam, ma a másikat szeretném megmutatni nektek. :)
Szerencsére így látatlanban is jól választottam, az előző a kedvenc nude árnyalatom, a maihoz hasonlóm pedig még nem volt eddig. Az üvegéről már írtam, hogy picike, mindössze 6ml lakkot rejt magában. Az ecsete lapított, könnyű vele dolgozni, viszont a kupakja elég kicsi, hozzá kell szokni. :)
A 16-os számú lakkocska (javítsatok ki, ha nem), de nekem eléggé hasonlít az év színének kikiáltott marsala árnyalatra, kicsit rózsaszínesebb. Be akartam már szerezni egy ilyen lakkot, szóval teljesen meg vagyok elégedve a választásommal. Krémes állagú, az üvegben arany mikrocsillámok is feltűnnek benne, amik felkenéskor sajnos eltűnnek. Nekem kicsit hígabb, mint a nude társa, szebben is terül. Két rétegben tökéletesen fed és gyorsan szárad.
Benne se csalódtam, így biztosan be fogok még több wow! kollekciós lakkot szerezni, amint a Nailland közelében leszek. ;)
Nektek hogy tetszik? :)