Quantcast
Channel: mannakörmök.
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1261

karácsonyi körmöm.

$
0
0
A karácsonyi körmöm általában mindig jó előre megtervezem, ez most is így volt. Igazából már tavaly kinéztem, hogy ilyet szeretnék, csak sima körmökön szerintem nem mutat olyan jól, meg gyorsan lepattog, műkörmöt pedig semmiféleképpen nem akartam. Tudtam, hogy tesómnak is meg kell majd csinálnom a körmét karácsonyra, neki műkörme van. Mikor át küldte a képet, hogy milyet szeretne rögtön mondtam neki, hogy akkor ikerkörmünk lesz, mert én is ilyet akarok. Persze azért van egy kis különbség. Neki tip zselés műkörmöt csináltam, én pedig az Essence gél lakkos szettjét használtam fel a köröm csinálásához, mégpedig a következő képen: 
Felkentem egy réteg alapréteget, amit meglámpáztam, majd még egyet, amibe a csillámot szórtam, ezután ismét meglámpáztam. Itt, hogy ne kerüljön csillám a fedőlakkba, először lekentem átlátszó körömlakkal, megvártam míg teljesen megszárad, majd rákentem 1 réteg fedőlakkot. 
Mind a kettőnk körmét pici hópelyhekkel és kétféle strasszkővel díszítettem. Egy pici különbség van, mint látjátok a képeken, más arany csillámport használtam mindkét körömnél. :)



Ti milyen kombinációt választottatok karácsonyra? :)

Viewing all articles
Browse latest Browse all 1261